Drift - (2010.04.21)
új versenyautó bemutatkozott. A legnagyobb feltűnést Zentai Sándor Ford Focus ST-je keltette. Ez a Ford nem csak gyönyörű, hanem bitang erős is.
Ez az autó gyárilag keresztmotoros, lelke egy gyári Ford Focus ST-ben megtalálható, Volvotól származó, Ford által átdolgozott 5 hengeres turbómotor. Miután Sanyinak elég sokszor tört már borsot az orra alá az írható elektronika, így úgy döntött, hogy egyelőre a gyári 225 lóerő marad a kocsiban.
Egy dolog hibádzott mindössze ebben a gyönyörű Focus ST-ben, mégpedig az a fránya elsőkerékhajtás. :) A megoldás nem túl egyszerű, de hatásos. Az alváz és a hátsó futómű Sierra alkatrészek felhasználásával került kialakításra, a motort hosszába helyezték el az első tengelyre, míg az erőátvitelt egy hátsókerékhajtású Volvóból származó M90-es kódjelű váltóra bízták.
Ha valaki belenézett a Focus motorterébe, akkor nem látott ott mást, mint egy óriási lukat a motor helyén. Ezen a Focus-fanok nem lepődnek meg, hiszen ez az autó is "cab forward" elven épült, azaz a jobb helykihasználás végett az utastér előre tolódott a tengelyekhez képest. Mindez érzéki csalódásnak tűnik csak, hiszen a kocsiban gyári műszerfal van és a pilóta is az eredeti üléspozícióban foglal helyet.
Sanyi tehát hallani sem akart az írható elektronikáról. Ezt autója biztosan zokon vette, mert szombat délután a gyári vezérlés adta meg magát valamelyest. A Focusban a motorvezérlő együtt dolgozik az ABS-szel és a menetstabilizáló rendszerrel, ezek makacsolták meg magukat és tiltották le a turbónyomást még az edzés folyamán.
Sanyiék minden idejüket arra fordítják, hogy a következő máriapócsi versenyre biztos autóval, erős motorral álljon majd újra rajthoz, testvére Attila pedig azon fáradozik majd, hogy a Sierrába tartósabb váltó kerüljön, hiszen most ezen úszott el a verseny.
Attila és Sanyi fantasztikus testvérek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy most Sanyi épp azért nem indult a pro liga futamain, hogy ne veszélyeztesse Attila szereplését. Sajnos nem ezen múlott...
Én biztos vagyok benne, hogy ez az igényesen megépített, szemet gyönyörködtető Focus ST és gazdája sok-sok meglepetést okoz még idén a bajnokságban.
írta: RiKA - CarsAndGirls.hu (2010)
Az információért köszönet a DriftGarage-nak.